Aczél 75
Már öreg volt fiatalon is. És persze nagybeteg. A fél város gézabácsizta, holott még be sem töltötte a negyvenet. Itt fájt, ott fájt, itt szúrt, ott szúrt, sokat sejtető, jelentőségteljes arckifejezéssel nyomogatta a hasát. Felszisszenve jelezvén környezetének, amikor – s ez meglehetősen sűrűn előfordult – fájó pontra, beteg szervre talált, netán egyenesen egy jól körülhatárolható, a mérete miatt immár operálhatatlan rákos daganatot sikerült kitapintania. Hasnyálmirigy, mondta síri hangon, utolsó stádium, máskor meg csak annyit, hogy: máj. Prosztata, jelentette be egy ködös délelőttön, ahogy a gyászhíreket szokták, megfellebbezhetetlenül, a nyomaték kedvéért bólintva is hozzá. Készen vagyok, jófiú. Nagy a baj.
Több mint negyven termékeny éve tart nála az utolsó stádium.
Rossz alvó volt, a szerkesztőségbe pontban nyolckor érkezett, átfutotta a megyei napilap halálozási rovatát. A többsége fiatalabb nálam, állapította meg, pusztán csak a tények kedvéért. Hamarosan én jövök. Az idei az utolsó olimpiám. Úgy tudta felvenni a telefont, és belemondani, hogy Alföld, hogy a hívó fél azon nyomban kötelet, kést, pengét kezdett el keresni – abban a hangsúlyban összefoglalólag benne volt a zsákutcás magyar történelem, az elbaltázott keleti sors évszázados fájdalma, a tájhaza megannyi megaláztatása, rá mért szenvedése. A végtelenbe vesző Hortobágy. A periféria. Ki ide telefonálsz, hagyj fel minden reménnyel, sugallta a földmélyi rétegekből feltörő, sóhajszerű aaalföld, legyen bármi is a terved, az igyekezet hiábavaló.
Nem pozőr, mint a magamutogató, önmagukba szerelmes szerencsétlenek. Autentikusan modoros. Eredeti. Karakteres. Hiteles.
A nyolcvanas éveket a város átaludta, téli álmába dermedt Debrecen. Vastagnyakú, suk-sükölő párttitkárok őrizték a rendet, a legizgalmasabb esemény az volt, hogy időnként átdöcögött a Vöröshadsereg útján az 1-es villamos. Ebben a közegben készült az Orange presszó számára fenntartott sarokasztalánál miniatűr gyöngybetűkkel egy puha fedelű füzetbe sort sor alá tapogatva a Kassák-nagymonográfia. Tíz éven át. Ha esett, ha fújt, meg kellett a napi penzumnak lennie. A lapszerkesztés fortélyain túl ezt a kíméletlen munkamorált is el lehetett lesni tőle a sokat emlegetett kishivatalnok szülők örökségeként.
Meg mennyi mindent még. 1978 óta dolgozott az Alföld szerkesztőségében, jelentős hányadában főszerkesztőként, a lap progresszív megújulása döntően neki volt köszönhető. Mindent tudott a szakmáról, az eltelt évtizedek tapasztalatai a korszak legjelentősebb irodalmi szerkesztőinek sorába emelték. Verseskötetei méltatlanul kevés visszhangot kaptak, holott az ezredfordulót követő, könyvek sorával demonstrált, látványos költői megújulása kortárs költészetünk egyedülálló, hasonlíthatatlan verstípusát teremtette meg. Nem kell szemérmesnek lennünk, bátran kimondhatjuk: Aczél Géza a jelenlegi mezőny legjobb költőinek egyike.
Kereken húsz évet töltöttem vele. Délutáni egészségügyi sétáink során bebolyongtuk a várost a Kishalásztól a Loki Klubig, a Fehér Hollótól a Söröző fantázianevet viselő sörözőig, a piaci bádogpultoktól a vizezett sört csapoló füstös pincehelységekig. A visszatartott nevetéstől könnyes szemmel hallgattuk a Mupett Showból előlépett hatalmas figurák összefüggéstelen történeteit, zagyva monológjait, téveszméit, világmegváltó terveit. Bár panaszai egyre szaporodtak, az orvosoktól való páni félelme okán szóba se jött, továbbra se, hogy egészségügyi ellátásnak vesse alá magát. Nehogy még a végén helyben hagyják, megerősítsék saját diagnózisát. Egyszer aztán átszakadt a gát mégis, rámosolygott a szerencse egy a Lilla bárban rendelő orvos személyében, aki ott helyben kivizsgálta: megnézte a torkát, megkopogtatta a hátát, megmérte a vérnyomását a bárpulton, s azonnali halálokot nem diagnosztizált. Rögtön meglett a bizalom.
Mostanában ritkán látom. Nehezen mozdul, nehezen mozdulok. Mondják, megöregedett. Jómagam nem érzékelem ennek jeleit alkalmi találkozásainkon. Mindig is ilyen volt hiszen. Öreg. Egy fanyar humorú, mélyérzésű, melegszívű ember, aki egyenes gerinccel, elvtelen alkuk, kompromisszumok nélkül betegeskedte át az elmúlt évtizedeket. Jobbulást, drága Géza, ne érjen baj és ne fájjon semmid – ezt kívánom erős kötődéssel, szeretettel a születésnapodon.
(Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József munkája.)
Hozzászólások